Szerettem mióta vagyok
Nyári ég, ha tisztán ragyog,
A bozontos rekettyéket,
Szivárványokat a bércen
Vagy az erdőket oly mélyen,
Megdermedten, hófehéren.
Kedveltem a rónaságot,
Ahol láttam délibábot,
Vagy a magas hegygerincen
Villámokat szép körívben,
És a darvak vonulását,
Magasságok nagy nyugalmát,
Törpefenyők makacsságát,
Felhők ölelő foszlányát.
Az igaz szerelmet imádom,
Piros virágot a számon
És a szívemet parázson,
Pillantásban fénylő havat,
Mellben örökös szavakat.
Gyakorta felborzoltak,
Mit a gondolatok fontak:
Részleteket eltakartak,
Amíg pörgő táncok ringtak,
És a jól feszített íjak
Eszméket lenyilaztak...
Mind e hatalmas fenség,
Ránk maradó örökség...
(2015)
Translator: Csata Ernő
see more poems written by: Nicolae Labiş
